A szerzők olyan betegcsoportnál végeztek felmérést, akiknél a diabetes alsó végtagi szövődménye miatt amputáció vált szükségessé. Célul tűzték ki, hogy elemezzék azokat az okokat, amelyek idáig vezettek. Módszer: a betegekkel kérdőívet és tesztet töltettek ki. A kérdőív a kórtörténetre derített fényt, a teszt pedig ismereteiket tárta fel. Eredmények: az 50 2-es típusú cukorbeteg (29 férfi, 21 nő) átlagéletkora 63 év (35-88), betegségük fennállásának átlagos időtartama 10,5 év (2 hónap-29 év). 22 beteg orális antidiabetikummal, 26 inzulinnal, 2 diétával volt egyensúlyban. A betegek 36%-ánál a diabetes felfedezését követően 5 éven, 18%-ánál 10 éven, 18%-ánál 15 éven belül került sor az első műtétre. Huszonhárman már kettőnél több kis (végtagmegtartó), illetve nagy amputáción estek át. A megkérdezettek zöme diabetesgondozóba nem járt. 70%-uk betegsége felfedezésekor az életmódjára, diétájára vonatkozó felvilágosítást háziorvosától kapta. 30% bevallottan nem tartja diétáját. Szerzők azt tapasztalták, hogy a betegek szénhidrátbeállítása uniformizált, nem vették figyelembe náluk az egyéni energiaszükségletet. Kiemelendő, hogy 40%-uk 27 kg/m² feletti testtömeg-indexszel rendelkezett. Diétájukkal, betegségükkel kapcsolatos ismereteik nagyon hézagosak: pl. 50%-uk nem ismerte a hypoglykaemia tüneteit és a szükséges teendőket ebben az esetben. Következtetés: A felmérés eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegek gondozása nem felel meg a korszerű követelményeknek. A szerzők javasolják a betegek rendszeres oktatásának megszervezését. Megvalósításának módjai: 1. kórházban kiscsoportos foglalkozásokon; 2. lakóhelyükön diabetes klubfoglalkozás keretében; 3."mozgó team"-ek létrehozása: dietetikus, diabetológiai szakápoló, diabetológus orvos (esetenként) részvételével. A teamek felajánlják segítségüket a háziorvosoknak a körzetükbe tartozó 2-es típusú cukorbetegek oktatásában.

"Vannak sebek, amelyek annál

könnyebben gyógyulnak, minél

bátrabban feltárják őket."

  (Goda Gábor)

   Az elmúlt 2 évben a rehabilitációs osztályon dolgoztam. Az ott fekvő betegek fele diabeteszes volt, közülük pedig 80% amputált. Célul tűztük ki, hogy elemezzük azokat az okokat, amelyek idáig vezettek. A cukorbetegek körében az egyik leggyakoribb késői szövődmény a diabeteszes láb szindróma. Felmérésünkhöz olyan betegcsoportot választottunk, ahol már kialakult a diabetes alsó végtagi szövődménye, mégpedig olyan súlyos formában, hogy miatta végtagmegtartó kis- vagy nagy amputáció vált szükségessé. 25 kérdést tartalmazó kérdőívet és 19 kérdésből álló tesztet töltettünk ki betegeinkkel. A kérdőív a kórtörténetre derített fényt, a teszt pedig ismereteiket tárta fel.

   Vizsgálatunkba 50 beteget vontunk be, 29 férfit és 21 nőt. Az átlagéletkor 63 év (nőknél 68, férfiaknál 59). Szélsőértékek: nőknél 49-88; férfiaknál 35-74 év. Három kivételével valamennyien 2-es típusú diabeteszesek voltak. Betegségük fennállásának átlagos időtartama 10,5 év (2 hónap-29 év). 22 beteg orális antidiabetikummal, 26 inzulinnal, 2 diétával volt egyensúlyban. Mint rizikófaktorra, a dohányzásra is rákérdeztünk. A nők nem, a férfiak közt 4 fő dohányzott, 5 pedig 1 éven belül szokott le orvosa tanácsára.

   Négy betegnél műtétkor derült ki a cukorbetegség. Az 1. táblázat szemlélteti, hogy a többieknél a diabetes felfedezését követően mennyi idő után került sor az első műtétre.

1. táblázat. A diabetes felfedezése és az első műtét között eltelt idő

   A megkérdezettek közül 23-an már kettőnél több kis (végtagmegtartó), illetve nagy amputáción estek át. Betegeink 50%-ánál a végtagszövődmény mellett már kialakult a szem és a vese érintettsége is.

   Intézményünk megyei kórház, így betegeink 90%-a vidéki. A felmérésben részt vevők közül 12-en jártak rendszeresen vagy esetenként diabetesgondozóba. Az érintetteknél felmerül egy speciális probléma. Többségük az alsó végtag csonkolása miatt mozgáskorlátozott, így a gondozóban vagy szakrendelésen való megjelenésük mentőhöz kötött. Ezért gondozásukat általában a háziorvosok végzik.

   Érdekelt bennünket az is, hogy betegségük felfedezésekor kitől szerezték életmódjukkal, diétájukkal kapcsolatos ismereteiket. 36 beteg háziorvosától, 5 diabetológustól, 4 ápolónőtől, 5 dietetikustól kapott felvilágosítást. Mindannyian tudták, hogy diétázniuk kell, de csak 35 válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy tartja-e az előírt diétát. 15-nél nehézséget okozott a betartása anyagi ok, ismeretek hiánya vagy a kevés mennyiség miatt.

   Azt tapasztaltuk, hogy a betegek szénhidrátbeállítása uniformizált, nem vették figyelembe náluk az egyéni energiaszükségletet. A 40 kg/160 cm-es és a 100 kg/160 cm-es beteg is 180 g szénhidrátot tartalmazó diétára volt beállítva. A tápláltsági állapotuk meghatározása a BMI segítségével történt, eloszlása az 1. ábra grafikonjain látható

1. ábra. Tápláltsági állapot alakulása testtömeg-index szerint: 20 alatt alultáplált, 20,1-25 normál, 25,1-30 túlsúlyos, 30,1-40 elhízott, 40,1 felett extrém elhízott

   Az ábrából látszik, hogy a nőknél 3% alultáplált, 39% normál súlyú, 34% túlsúlyos és 24% elhízott; a férfiaknál 5% alultáplált, 33% normál súlyú, 43% túlsúlyos és 19% elhízott volt. Kiemelendő, hogy 40%-uknak 27 kg/m² feletti volt a testtömeg-indexe.

   A teszt értékelésekor kiderült, hogy diétájukkal, betegségükkel kapcsolatos ismereteik nagyon hézagosak. 17-en nem tudták, hogy milyen tünetek utalnak a magas vércukorszintre, 23-an nem ismerték a hypoglykaemia tüneteit és a szükséges teendőket ebben az esetben. 37-en a nem tudom választ jelölték meg arra a kérdésre, hogy miért fontos a vércukorszint normalizálása.

2. táblázat. A betegek ismeretei az élelmiszerek fogyaszthatóságáról

   Felmérésünk kitért arra is, hogy az egyes élelmiszerek fogyaszthatóságáról milyen ismereteik vannak. Az eredmény a 2. táblázatban látható. 11 beteg szerint a tej és 8 szerint a burgonya szabadon ehető. Négyen-négyen a kristálycukrot és a mézet mérve fogyaszthatónak tartották; a megkérdezettek közül hárman a kenyeret és a rizst, 17-en a szilvát, 12-en a földiepret a cukorbetegek által nem fogyasztható élelmiszerek közé sorolták. A vizsgált betegcsoport lábápolási ismeretei még hiányosabbak voltak, mint diétás ismeretei. 29-en még sohasem hallottak a lábápolás fontosságáról, és a gyakorlatban nem is tartották a rendszeres önvizsgálatot.

   A felmérés eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegek gondozása nem felel meg a korszerű követelményeknek. Ezen feltétlenül javítani kell a betegek jobb életkilátásai érdekében. Lényeges feladat a rendszeres oktatás megszervezése. Ezzel azoknál a betegeknél, akiknél ezek a súlyos szövődmények kialakultak, jelentős javulás már nem várható, de esetleg elkerülhetik az újabb műtéteket. A betegoktatást preventív jelleggel szeretnénk megvalósítani, hogy a frissen felfedezett cukorbetegekhez is eljuthassanak a legkorszerűbb edukációs módszerek.

   Elképzeléseink a következők:

1. A kórházi tartózkodás ideje alatt kiscsoportos foglalkozásokon. Ebbe a nagymértékben mozgáskorlátozott (pl. mindkét láb amputált) betegek ágymelletti egyéni oktatását is beleértjük.

2. Lakóhelyükön diabetes klubfoglalkozás keretében. A betegekkel való beszélgetésekkor kiderült, hogy erre megvan az igény, csak a klubokat néhány aktív cukorbeteg és a háziorvosok segítségével létre kellene hozni minden nagyobb településen.

3. "Mozgó team"-ek létrehozása. Ezek a csoportok dietetikusból, diabetológiai szakápolóból és esetenként diabetológus orvosból állnának, felajánlanák segítségüket a háziorvosoknak a körzetükbe tartozó 2-es típusú cukorbetegek oktatásában. Ennek megszervezése nem könnyű, mert felvetődik néhány kényes kérdés:

• Ki finanszírozná?
• Ki szervezné meg?
• Ki koordinálná?

de érdemes lenne elgondolkodni rajta a betegek gondozásának javítása érdekében.

Az MDT XV. Kongresszusára meghirdetett szakdolgozói pályázaton 2. helyezést elért dolgozat.

A szerző levelezési címe: Vargáné Osgyáni Gabriella

Kenézy Kórház, Dietetikai szolgálat

4043 Debrecen, Bartók B. u. 2-26.