A kórosan megnyúlt QT távolság és a cardialis eredetű hirtelen halálozás közötti összefüggés régóta ismert. A különböző mellkasi EKG-elvezetésekben mért QT-idők közötti eltérés (QT-idő eltérés, QTd) a kamrai repolarizáció területenkénti különbözőségére utal, ezért feltételezhető, hogy a QT-idő eltérése a mortalitás és a malignus arrhythmiák jobb prediktív markere, mint önmagában a maximális QT távolság.

   A jelen tanulmányban a kórosan nagy QT-idő eltérés prevalenciáját és a korrigált QT-idővel (QTc), demográfiai és klinikai paraméterekkel, cukorbetegség szövődményeivel való kapcsolatát vizsgálták 1-es típusú diabetesben.

   A szerzők a EURODIAB tanulmányban részt vevő 3250 beteg adatait értékelték (1668 ffi, 1582 nő, átlagos életkor 32,7 év, a diabetes fennállásának átlagos ideje 14,7 év, HbA_1c 6,7%). A QT távolságot a nyugalmi EKG V5 elvezetésében határozták meg, értékét a Bazett-formula alapján korrigálták és a 0,44 sec (s)-ot meghaladó értéket tekintették kórosnak. A QT-idő eltérését az összes mellkasi elvezetést egy időben értékelve, a legnagyobb és legkisebb QTc közötti különbségként határozták meg (kórosan megnyúlt érték: >0,08 s). Retinopathia, nephropathia, sensoros és autonom neuropathia, valamint ischaemiás szívbetegség társulását értékelték.

   A vizsgált betegpopulációban a kórosan nagy QT-idő eltérés (QTd) prevalenciája 7% volt (ffi: 8,4%, nő: 5,1%). Összefüggést találtak a QT-idő megnövekedett eltérése és a diasztolés vérnyomás között, míg nem volt kimutatható kapcsolat a QTd és a kor, a diabetes időtartama, a HbA_1c, a BMI, a szisztolés vérnyomás, az alkalmazott inzulin mennyisége, vagy a fizikai aktivitás között. Lehetséges, hogy a kóros QTd és a magasabb diasztolés vérnyomás közötti kapcsolat hátterében - az arrhythmiákra és hirtelen halálra szintén prediszponáló - hypertrophiás cardiomyopathia, kamrai hypertophia áll, azonban erre vonatkozó adatokat a tanulmányban nem regisztráltak.

   A kórosan megnövekedett QTd prevalenciáját vizsgálva úgy találták, hogy a kórosan nagy QTd gyakrabban fordul elő ISZB-ben szenvedőkben, mint ennek hiányában. Az adatok alapján valószínűsíthető a cardialis ischaemia (silent, ill. nem silent) szerepe a megnövekedett QTd kialakulásában 1-es típusú cukorbetegség esetén. A kóros QTd felismerése segítheti a nyugalmi EKG és a klinikai tünetek alapján ischaemiát nem mutató betegek között egy kiemelt rizikójú csoport azonosítását. A szerzők felhívják a figyelmet ezen vizsgálat kis szenzitivitására. Mivel a QTc és az autonóm diszfunkció közötti kapcsolat ismert, érdekes, hogy a kóros QTd nem volt gyakrabban kimutatható sem autonóm neuropathia, sem más diabeteszes szövődmény jelenléte esetén.

   A vizsgálat során a szerzők összefüggést igazoltak a korrigált QT-idő és a QT-idő eltérése között, azonban a betegek egy részében (a férfiak 10,1%-ánál, a nők16,7%-ánál) normális QTd mellett a QTc kórosan megnyúltnak bizonyult, így e két paraméter eltérő betegcsoportot azonosít. Feltételezhető, hogy a QTd 1-es típusú cukorbetegekben is (amint frissen felfedezett diabetesben, nephropathiában és 2-es típusú diabetesben már igazoltan) a mortalitás és az arrhythmiák jobb prediktora, a szerzők további, ez irányú prospektív tanulmánya folyamatban van.

Buzási Katalin dr.