Összefoglalás

A szerző áttekinti azokat az irányelveket, amelyeket cukorbetegségben szenvedő betegeknek pályaválasztási tanácsként és munkaalkalmassági véleményként adhat a gondozást végző szakember. Részletes gyakorlati útmutatást nyújt a választható és a kerülendő foglalkozásokról. Ismerteti a rokkantság megállapításával kapcsolatos hatályos rendeleteket és azok alkalmazási feltételeit cukorbetegeken. Foglalkozik azokkal a jogszabály adta lehetőségekkel, melyek figyelembevételével a cukorbeteg gépjárművezetői alkalmassága megállapítható. Kitér olyan, a cukorbetegek életbiztosítása kapcsán felmerülő kérdésekre, melyekben a szakhálózat, illetve a gondozást végzők állásfoglalása meghatározó lehet. A szakirodalomból vett példák ismertetésével segíti a jogszabályok értelmezését.

Kulcsszavak: diabetes mellitus, rehabilitáció, pályaválasztási tanácsadás

Summary

The author summarizes the guidelines of vocational guidance and disability evaluation of diabetics. She gives detailed practical advices about different professions which are advisable and which are not suitable for diabetic patients. Effective departmental orders about disability evaluation are recited. Orders which are in connection with the issue of driving licence for diabetic patients are also summarized. Questions of expert standpoint on the life insurance of diabetic patients are discussed. Interpretation of provisions of law is helped by the review of case reports from the literature.

Key words: diabetes mellitus, rehabilitation, career guidance

Az Egészségügyi Világszervezet Statisztikai Évkönyve 1991-93-as kiadásai szerint a Magyarországon cukorbetegségben elhunytak száma 100000 főre vonatkoztatva az alábbiak szerint alakul:

Ezen adatok értékelésekor - mint ilyen jellegű statisztikai feldolgozások kapcsán általában - több szempontot kell figyelembe venni. Ezek közé tartozik, hogy a statisztikák a cukorbetegek elhunytakor nagyrészt a szövődményeket (myocardialis infarctus, veseelégtelenség, agyvérzés, stb.) jelölik meg haláloki tényezőként, elfedve a halálozásért felelős alapbetegséget. 1921-ig - az inzulin felfedezéséig - a cukorbetegek nagy része korán elhunyt - föleg hyperglykaemiában - és csak mintegy 20%-uk halt meg a betegség szövődményeinek következtében. A késői szövődményekkel összefüggésbe hozható halálokok jelenleg elérik a 70%-ot. A hypoglykaemia haláloki szerepéről nincsenek pontos adatok.

A cukorbetegség diagnózisa az egyén számára élettani, pszichológiai és szociális következményeket, a társadalom számára pedig elsősorban orvos-szakmai, másodsorban társadalmi-szociális feladatokat jelent. A diéta mellett tablettával és/vagy inzulinnal is kezelt cukorbetegek életviteli, társadalmi lehetőségei még ideális körülmények között is jelentősen eltérnek az egészségesekétől. A fiatalok életét már a pályaválasztás során is alapvetően befolyásolja betegségük, a felnőttkorban jelentkező cukorbetegség pedig az egyén szakmai alkalmasságát kérdőjelezheti meg és ezen keresztül szociális helyzetét is megváltoztathatja.

A habilitáció gyakorlati kérdései (a pályaválasztás, a munkaköri alkalmasság szemszögéből)

A cukorbeteg tartós társadalmi beilleszkedése akkor sikerül, ha olyan szociális és pszichés, munkahelyi és családi miliőt képes kialakítani, mely aktuális egészségi állapotának megfelel és figyelembe veszi betegségének, és ezzel szoros összefüggésben egészségi állapotának késöbbi változását is. Eszerint a habilitáció egészségügyi-szakmai vonatkozásai többrétegűek. Habilitációs feladat a fiatal cukorbetegek pályaválasztásának irányítása és az a munkaköri alkalmassági vizsgálat is. Szélesebb értelemben ide tartozik a házassági- és genetikai tanácsadás is, de ez utóbbi kettő tárgyalása meghaladja a dolgozat kereteit.

A pályaválasztási tanácsadás és a munkaköri alkalmasság vizsgálatának közös célja a szakmai alkalmasság vizsgálata. Cukorbetegek esetén feladatuk annak megállapítása, hogy a vizsgált személy aktuális és a későbbiekben várható testi és szellemi állapota alapján képes-e az általa választott szakmát elsajátítani egészségkárosodás nélkül, illetve alkalmas-e a képesítésnek megfelelő munkakörben dolgozni.

A vizsgálatot végző orvosnak ismernie kell a választandó vagy gyakorlott szakma végzése során érvényesülő fizikai-kémiai, biológiai, pszichoszociális és környezeti tényezőket és ismernie kell a tanuló vagy munkavállaló egészségi állapotát. Figyelembe kell vennie a kezelés módját (inzulin vagy tablettás kezelés), valamint azt, hogy a diabetes az adott esetben mennyire tartható egyensúlyban. Figyelemmel kell lenni a betegség várható szövődményeire és azokra a hatásokra, melyek a tervezett foglalkozás vagy munkakör ellátását befolyásolják.

Alapvető szempont, hogy a cukorbeteg a tanulási idő alatt vagy a munkavégzés során nem kerülhet fokozottan balesetveszélyes munkakörbe és nem végezhet olyan munkát, mely egészségi állapotát károsan befolyásolná. Így pl. nem javasoljuk cukorbetegeknek azokat a foglalkozásokat, melyek polyneuropathia kialakulását elősegíthetik (vibrációs ártalmat okozó gépekkel történő foglalkozás), a kifejezetten nehéz fizikai munkát, a tartós fizikai állóképességet igénylő szakmákat, a magasban-, fokozottan balesetveszélyes helyen történő foglalkoztatást, forgó-, veszélyes gépek kezelését, a melegüzemi, vagy a tömegközlekedésben végzendő munkát. Óvatosságot igényel egyes vegyipari foglalkozások gyakorlása (pl. a potenciálisan nephrotoxicus vegyületekkel kapcsolatos munkáké). Ne javasoljunk teljes látásélességet kívánó foglalkozásokat (pl. órás, a számítógépek kezelésével foglalkozó szakmák némelyike, műhímzés, stb.). Kerülendő a rendszertelen életmóddal járó váltóműszak (pl. benzinkutas, pincér), a nem megfelelő higiénés környezetben végezhető munka. A vendéglátóipari szakmák közül célszerű kerülni azokat, amelyekben élelmiszerekkel közvetlenül kell foglalkozni.

Ajánlhatók az egészségügyi szakmák közül azok, amelyek nem tartoznak a nehéz fizikai munkák közé, a pedagógus hivatás, a könyvtárosi, mert a cukorbeteg többnyire szívesen, nagy segítőkészséggel és empátiával foglalkozik a rábízott emberek gondjaival-problémáival. Az elsősorban szellemi jellegű munkák általában ajánlhatók.

Sportolás, a fizikai munka speciális formája. A sport - megfelelő edukáció mellett - nemcsak megengedhető, de kívánatos is. E tekintetben betegeink figyelmét arra kell felhívni, hogy kerülendők azok a sportágak, melyekben az esetlegesen fellépő hypoglykaemia fokozott veszélyt jelent (pl. küzdősportok, búvárkodás, ejtőernyőzés, stb.). A rendszeresen, lehetőleg a nap azonos időszakában végzett sport, fizikai terhelés kedvezően hathat az anyagcserehelyzetre is.

Prager és mtsai ezt vizsgálva I. és II. típusú cukorbetegekben egyaránt kedvező hatást találtak. A rendszeres terhelés anyagcserejavító hatása ezen belül inkább II. típusban volt kimutatható, ahol kalóriamegszorítás mellett elősegítette a testsúlycsökkenést, és javult a perifériás inzulinrezisztencia is. Rendezett anyagcserehelyzetű I. típusú cukorbetegeken is kedvező hatású volt, ha megfelelő önellenőrzés mellett történt, de fokozott figyelmet kell fordítani a hypoglykaemia veszélyére. Rossz anyagcsere-állapot esetén azonban azt tapasztalták, hogy a fizikai terhelés - a várttal szemben - tovább ronthatja a kedvezőtlen anyagcsere-állapotot.¹ Dorchy és mtsai cukorbeteg gyerekeken kimutatták, hogy adaequat inzulinmennyiség szükséges ahhoz, hogy az izommunka kedvezően befolyásolja a cukoranyagcserét. Ha az anyagcserehelyzet nem megfelelő, súlyos hypo- vagy hyperglykaemia, akár ketoacidosis alakulhat ki.² Wieliczko és mtsai³ 63 cukorbeteg gyerek adatait vizsgálták, akik iskolában vagy iskolán kívül sportoltak. Minden 3 gyerekböl kettő vagy táplálkozott a sporttevékenység előtt vagy után, vagy csökkentette az inzulindózist. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy az esetek többségében a hypoglykaemia megelőzését célzó étkezés vagy inzulinadag-módosítás túlzott volt.

Cukorbetegeknek a hivatásos sportolás nem ajánlott. Mindennemű sport, fizikai munka vonatkozásában is a legfontosabb a beteg megfelelő edukációja. Tisztában kell lennie azzal, hogy miként módosíthatja táplálkozását, inzulindózisát a szükségletnek megfelelően és hogy rendszeresen vércukor-önellenőrzést kell végeznie.

A sport és az anyagcserehelyzet érdekes összefüggéséről számolnak be Korányi és mtsai.⁴ Vizsgálatukban sportoló és nem sportoló egészségesek, valamint rendszeresen sportoló és nem sportoló inzulin-dependens cukorbetegek izombiopsiás mintáiban a mérhető molekuláris eltérések kapcsolatát tanulmányozták az anyagcserekontrollal és az inzulinérzékenységgel. Azt találták, hogy az IDDM betegek izomsejtjeiben a cukorfelhasználás sebességét meghatározó GLUT-4 glukóz transzporter molekula afiziológiásan működik, sportolás hatására sem volt ui. a GLUT-4 fehérjetartalom emelkedése kimutatható. Azt is megfigyelték, hogy a rendszeresen sportoló cukorbetegek HbA_1c-szintje magasabb volt, mint a nem sportolóké, és hypoglykaemiát sem észleltek a vizsgálat elötti három hónapban. Ezt azzal magyarázzák, hogy a sportolók féltek a hypoglykaemiától, és kevesebb inzulint használtak - kimutatásuk szerint 21%-kal kevesebbet -, mint a nem sportolók. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a rosszabb anyagcserehelyzet ezen túlmenöen a sportolók rendszertelen életmódjával is kapcsolatban állhat.

Az Ifjúság- és Egészségvédelmi Intézet statisztikája arra utal, hogy Magyarországon az utóbbi években az általános iskolát befejezett, szakmunkásnak jelentkező tanulók között a cukorbetegek előfordulási aránya lassan emelkedő, 1994-ben 14 tízezrelék körül volt (1. táblázat). A világ számos országában hasonlóan azt tapasztalták, hogy évröl évre nő a regisztrált cukorbeteg gyerekek száma.⁵

1. táblázat: Cukorbeteg fiatalok előfordulása szakmunkástanulói beiskolázásnál

Budapesten és Pest megyében az OMÜI Ifjúság- és Egészségvédelmi Intézete, vidéken pedig az ifjúsági orvosok vagy a foglalkozás-egészségügyi hálózat orvosai (üzemorvos) végzik az egészségügyi szakmai alkalmassági vizsgálatot.⁶ Az új tervezetnek megfelelően, miszerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem finanszírozza tovább az üzemegészségügyi ellátást, de a munkáltató továbbra is kötelezett e feladatkör biztosítására, feltehetően megnő a foglalkozás-egészségügyi tevékenység szakmai jelentősége és színvonala. A munkáltatóknak elemi érdeke lesz képzett és hatékony hálózat kialakítása, hiszen effektivitásának közvetlen anyagi hasznát, ineffektivitásának kárát észlelheti. Ebből következően megnőhet a szakképzett foglalkozás-egészségügyi orvosok tekintélye. A munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálatánál és véleményezésénél jelenleg a 4/1981. (III. 31.) EüM rendelet előírásait kell figyelembe venni.

Rehabilitáció (a munkaköri alkalmasság és a rokkantság szemszögéből)

Szakmai értelemben a rehabilitáció mindazon eljárások összességét jelenti, melyekkel csökkenteni lehet a fogyatékossághoz, rokkantsághoz vezető tényezők hatását, illetve melyekkel el lehet érni, hogy a fogyatékos részt vegyen a társadalom életében. A cukorbetegség önmagában nem jelenti az egyén munkaképességének csökkenését.

A cukorbeteg megváltozott vagy csökkent munkaképességűvé foglalkoztatási szempontból attól vagy akkor válik, ha egészségi állapota gátolja abban, hogy a képzettségének megfelelő hivatást űzze. Mint az előzőekben már tárgyaltuk, e tekintetben meghatározó a munkakörülmények pontos ismerete. Fontos, hogy a diabeteses csak olyan munkakörökben dolgozhat, ahol biztosítható a diéta betarthatósága, nincs váltóműszak (ez utóbbi alól kivétel lehet a jól beállított - elsősorban az NIDDM - beteg), egyenletes a fizikai terhelés. Ugyanilyen lényeges szempont, hogy  ha a beteg inzulin adására szorul, biztosítottak legyenek beadásának feltételei.

Az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság 1991. évi statisztikai jelentése szerint a keresőképtelenséggel járó endokrin-, táplálkozási- és anyagcsere-betegségek gyakorisága (1000 dolgozóra vonatkoztatva):

A fenti statisztikai adatokból is látható, hogy az endokrin-, táplálkozási- és anyagcsere-betegségek miatt keresőképtelen esetek száma alig, míg a táppénzes napok és a betegségek átlagos időtartama az utóbbi években jelentősen nőtt.

A cukorbetegek rehabilitációja két irányú: részben a megváltozott (korlátozott) munkaképességű egyén munkaköri feltételeinek megfelelő kialakítása - ez a foglalkozás-egészségügyi hálózat jogkörébe tartozik -, részben pedig a megváltozott vagy csökkent munkaképességű egyén szociális-társadalmi beilleszkedésének elősegítése - ez szociálpolitikai feladat.

A munkaképességet alkalmassági vizsgálat során bírálják el. Az alkalmassági vizsgálatok fajtái: az előzetes (munkaviszony létesítésekor), az időszakos, a járványügyi érdekből végzett előzetes, a járványügyi érdekből végzett esetenkénti orvosi vizsgálat, és a soron kívüli vizsgálat.

A társadalombiztosítási törvény szerint a munkaképesség 67%-ának elvesztésekor az egyén már rokkantnak tekinthető.⁷ A rokkantságot három csoportba sorolják: I. csoportú rokkant az, aki teljesen munkaképtelen és azon felül még mások gondozására is szorul. A II. csoportú rokkant teljesen munkaképtelen, de mások gondozására nem szorul. A III. csoportú rokkant munkaképességének 67%-át elvesztette, emiatt az általánosan szokásos munkafeltételek között, az átlagnak megfelelő teljesítménnyel, egészségének romlása nélkül tartósan nem képes munkát végezni, illetve vállalni. A rokkantság megállapításánál nem vehető figyelembe a beteg "eredeti" foglalkozása, csak egészségének állapota. Az amputált láb rokkantság szempontjából azonos elbírálás alá esik egy műfordító és egy postás esetében.

A cukorbeteg rokkantságának megállapításakor a következőket kell vizsgálni: éhomi és postprandialis vércukor, HbA_1c, vérlipidek, EKG, vese- és hólyagfunkció, perifériás keringés (Doppler-vizsgálat), mellkas rtg, végtagok állapota (diabeteses láb), neurológiai, szemészeti vizsgálat. A kérdésben jártas szakember számára is speciális problémát jelent a súlyosan korlátozott munkaképességű - rokkant - cukorbeteg munkaképességének véleményezése.

A diabetesböl eredő munkaképesség-csökkenés jelentősebb %-át a késői szövődmények adják, és ezek azok, melyek a betegek munkaképességét ténylegesen befolyásolják (retino-, nephro-, neuropathia, ISZB és cardiopathia, illetve az arteriosclerosis szövődményei). Az egyes szövődmények szerint megállapított százalékok nem egyszerűen összegződnek, hanem speciális kulcs szerint adódnak össze.

Az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézete által kiadott irányelvek⁷ szerint:

- a nem labilis, diétával, orális antidiabeticummal vagy közepes mennyiségű inzulinnal egyensúlyban tartható cukorbetegségnél 20-40% munkaképesség-csökkenés is megállapítható, és előírják, hogy olyan munkahelyen kell a diabeteses egyént foglalkoztatni, ahol a rendszeres és egyenletes terhelés, a nem váltakozó munkabeosztás, a diéta betarthatósága és az inzulin beadásának kulturált feltételei biztosítottak;

- a szigorú diétával és közepes mennyiségű inzulinnal is labilis egyensúlyú cukorbetegség jelentősen csökkent munkaképességet jelent. Csak biztosított diéta és inzulinadás körülményei között dolgozhat. A beteg nem dolgozhat váltakozó műszakban, egyenlőtlen terhelésnek kitéve, balesetveszélyes munkahelyen, ahol - az esetleges hypoglykaemia miatt - önmagára vagy másokra veszélyes lehet. Nem dolgozhat magas hőmérsékletű munkahelyen sem;

- a nagyfokban labilis, szakgondozó közreműködése mellett is bizonytalan anyagcserehelyzetű cukorbeteg szövődmények esetén akár teljesen munkaképtelen állapotúnak (rokkantnak) is véleményezhető.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a cukorbetegek jelentős hányada ugyan nem esik abba a körbe, akiken a rokkantság megállapítható, de jelentős munkaképesség-csökkenés adott esetben fennállhat. Az érvényben lévő rehabilitációs rendelet [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM. sz együttes rendelet] alapján e betegeket munkajogi védelem, és - ha foglalkoztatását nem tudják megoldani - szociális járadék ellátás illeti meg. Elvileg tehát minden cukorbeteg dolgozhat, aki nem tartozik az I. vagy II. csoportú rokkantak körébe, hiszen nem teljesen munkaképtelen. E betegek rehabilitálandók, ami ebben az esetben munkahelyváltoztatást vagy -módosítást jelenthet.

Gépjárművezetés

A népjóléti miniszter 13/1992. (VI.26.) NM. rendelete⁸ intézkedik a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról. Eszerint:

"A közúti járművezetők egészségi alkalmassága vizsgálatának célja annak megállapítása, hogy a közúti járművezető-jelöltnek, illetőleg a közúti járművezetőnek nincs-e olyan betegsége, testi vagy szellemi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága, amely őt a közúti járművezetésre egészségi szempontból alkalmatlanná teszi, továbbá azoknak a feltételeknek, illetve korlátozásoknak a meghatározása, amelyek mellett a vizsgált személy betegség, testi vagy érzékszervi fogyatékosság fennállása esetén is vezethet közúti járművet."

A rendelet tehát nem zárja ki a cukorbetegeket a gépjárművezetésből. Az Országos Orvosszakértői Intézet útmutatója a közúti járművezetők egészségi alkalmasságáról⁶ felhívja a figyelmet arra, hogy abban az esetben, ha az alkalmassági vizsgálatot kérő személy egészségi állapota egyszeri vizsgálattal nem ítélhető meg, szakorvosi véleményt kell kérni. A véleményt a kérelmező aktuális állapotának megítélése mellett a betegség hosszabb távú prognózisára való tekintettel kell kialakítani. E feltételnek megfelelően a cukorbetegség azon kórállapotok közé tartozik, melyben a beteg állapota rövid, közép- és hosszú távon is lényegesen változhat. Állapotát befolyásolhatják interkurrens betegségek vagy a szövődmények progressiója, stb.

A fentiek miatt javasolják, hogy diabetesesek gépjárművezetői engedélyét általában rövidebb időre (egy évre) érvényesítsék, és különböző korlátozások írhatók elő (pl. sebességkorlátozás, csoportos szállítástól való eltiltás, stb.).

Míg korábban a napi 40 egységnyi inzulinnal egyensúlyban tartható cukorbetegeket véleményezték gépjárművezetésre alkalmasnak, ma diabetológus véleménye alapján, egyedi elbírálással, ennél magasabb inzulinszükséglet mellett is alkalmasnak lehet véleményezni a betegeket. A gondozóhálózatra tehát e tekintetben is feladat és nagy felelősség hárul.

Alkalmassági vizsgálat kérhető nem hivatásos (1. csoportú), és hivatásos (2. csoportú) gépjárművezetői engedélyhez, és attól függően, hogy rendelkezik-e már vezetői engedéllyel a kérelmező vagy sem, gépjárművezetőnek vagy gépjárművezető-jelöltnek minősül. A hivatásos gépjárművezetők, és mindkét kategóriában a jelöltek egészségi alkalmasságának véleményezése értelemszerűen szigorúbb feltételekhez kötött, mint a nem hivatásosoké, valamint a már gépjárművezetői gyakorlattal rendelkezőké.

Ennek megfelelően az irányelvek a következők:

1.Diétával egyensúlyban tartható cukorbeteg 1. csoportú vezetőjelöltnek és vezetőnek alkalmas. 2. csoportú vezetőnek szakorvosi vélemény alapján alkalmas lehet.

2.Diétával és orális kezeléssel egyensúlyban tartható cukorbeteg szövődménymentesség esetén 1. csoportú vezetőjelöltnek és vezetőnek alkalmas, 2. csoportú vezetőjelöltnek alkalmatlan. 2. csoportú vezetőnek szakorvosi vélemény alapján alkalmas lehet.

3.Csak inzulinnal egyensúlyban tartható, szövődménymentes diabetes mellitusban szenvedő egyén 1. csoportú vezetőjelöltnek és vezetőnek diabetológus véleménye alapján alkalmas lehet, de 2. csoportú vezetőjelöltnek alkalmatlan. 2. csoportú vezetőnek diabetológus véleménye alapján alkalmas lehet a csoportos személyszállítás kivételével.

Biztosítás

A korszerü terápiás lehetőségek és az ennek következtében javuló életkilátások olyan ismereteket is megkövetelnek a cukorbetegekkel foglalkozó orvostól, hogy betegének, esetleg hivatalos szervnek biztosítási kérdésekben is segítséget tudjon nyújtani. A következőkben a cukorbetegek életbiztosítási problémáinak alapjait tárgyaljuk.

A biztosítási orvostan egyik alapja az, hogy homogén populációk statisztikai adataiból von le következtetéseket és alkalmazza az adott egyénre. Ezeknek az adatoknak a segítségével összehasonlíthatóvá válik az adott betegségben szenvedő ember az egészségessel, megállapítható, mekkora a kockázata annak, hogy egészséget károsító szövődmények lépjenek fel, milyen a beteg életkilátása, stb.

Életbiztosítási szempontból is jobbak a kilátásai a rendszeres ellenőrzés alatt álló, jó anyagcserehelyzetű, szövődménnyel nem rendelkező cukorbetegeknek, mint a labilis egyensúlyú, nem ellenőrzött, már manifesztálódott szövődményekkel küszködő diabeteseseknek. Az életbiztosítás megkötésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a biztosítást kötni szándékozó beteg részt vesz-e rendszeres laboratóriumi és belgyógyászati ellenőrző vizsgálatokon, és betartja-e az ellenőrzést végző orvos utasításait. Arra vonatkozóan, hogy milyen gyakran kell ellenőrizni a cukorbetegeket nincs, és nem is lehet minden betegre egységesen alkalmazható álláspontot kialakítani.

A cukorbetegség ún. fokozott mortalitási kockázatot jelent. A statisztikák megerősítették, hogy prognózisa rosszabb fiatalkori I. típusú, nagy vércukorszint-ingadozásokkal járó, nagy inzulinigényű betegségforma esetén. Inzulin-dependens diabetesben szenvedő betegek évi mortalitása 25 éves kor alatt 3/1000, 25 éves kor felett 20/1000. A juvenilis diabeteses betegek 12%-a a diabetest követő 20 éven belül meghal. A renalis és a coronariaszövődmények kialakulása felelős a halálozás közel feléért és e szövődmények jelentősen megszaporodnak 35 éves kor felett, függetlenül attól, hogy mióta áll fenn a betegség.⁹ A diabeteses szövődmények mortalitási növekedést okozó hatása életkorfüggő. Azokban az esetekben, ahol a diabetes szövődményei már 13-15 éves kor körül kialakulnak, a mortalitás jelentősen megnő. A pubertáskorban kialakuló diabetes megjelenését számos egyéb tényező - pl. növekedési faktorok, hormonális hatások - is befolyásolják, e betegekkel ezért ebben az életkorban biztosítás nem köthető.

Az időskori, II. típusú, diétára és/vagy tablettás kezelésre szoruló beteg életkilátásait a kísérőbetegségek határozzák meg. Míg fiatalabb korban a férfiak cukorbetegsége kedvezőtlenebb kimenetelű, az 50 éves kor felett kialakuló diabetesben statisztikai felmérések vagy nem találtak jelentős különbséget a férfiak és nők mortalitása között, vagy a nők fokozott mortalitását észlelték.

A biztosítás megkötése előtt szükséges az adatokat értékelni és figyelembe kell venni a mortalitási rizikótényzőket is (2. táblázat). A cukorbetegség kockázati megítélését jelentősen megváltoztatja, ha szövődménnyel, illetve kísérőbetegséggel társul. A szövődmények, kísérőbetegségek biztosítási kockázatot növelő értékelésekor figyelembe kell venni, hogy hatásuk a mortalitásra kumulatív.

Az egyre gyakrabban olvasható biztosítási statisztikai adatok azt a következtetést sugallják, hogy egyes krónikus betegségek esetében - mint amilyen a diabetes is - a biztosítási feltételeket, lehetőségeket újra kellene vizsgálni.

2. táblázat: A cukorbetegség életbiztosítási kockázati értékelése (szövődmények nélkül)

Köszönetnyilvánítás

Hálás köszönetemet fejezem ki az Országos Munka és Üzemegészségügyi Intézet (OMÜI) Ifjúság- és Egészségvédelmi Intézetéből dr. Brunner Péter főigazgató helyettesnek és dr. Forgách Mária ny. igazgatónak, az OEP Országos Orvosszakértői Intézetből dr. Gottwald Gizella és dr. Kerekes Klára főorvosoknak, valamint az OMÜI Üzemegészségügyi Főosztályáról dr. Wéber Ágnes és dr. Grónai Éva főosztályvezetőknek önzetlen szakmai segítségükért.

A fenti munka az IDF 1994-es, valamint az 1-27 (1994) ETT pályázatok segítségével készült.

1. Prager, C, Streli, C, Prager, R: Diabetes und Sport. Wien med Wochenschr 143: 9-12, 1993.

2. Dorchy, H, Poortmans, J: Sport et diabete de l'enfant et de l'adolescent. Ann Pediatr Paris 38: 217-223, 1991.

3. Wieliczko, MC, Gobert, M, Mallet, E: La pratique du sport chez l'enfant diabetique. Enquete dans la region rouennaise. Ann Pediatr Paris 38: 84-88, 1991.

4. Korányi L, Perti, E, Juha, T, Raymond, B, Alan, P, Koivisto, V: A sportolás hatása az izmok glukózfelhasználására. Az inzulinfüggő glukóz transzporter (GLUT-4) szerepe. Magy Belorv Arch 48: 141-145, 1995.

5. Kelly, HA, Russell, MT, Jones, TW, Byrne, GC: Dramatic increase in incidence of insulin - dependent diabetes mellitus in Western Australia. Med J Austr 161: 426-429, 1994.

6. Kovács G (szerk.): Orvosi útmutató és szakmai-munkaköri tájékoztató a szakmunkás- szakközépiskolai képzésre jelentkező fiatalok alkalmassági orvosi véleményezéséhez, pályaválasztási tanácsadásához, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979.

7. Paál Gy (szerk.): Munkaképesség orvosszakértői vizsgálata, értékelése és véleményezése. Irányelvek, I. rész, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézete, Budapest, 1989, p. 21.

8. Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézet: A közúti járművezetői egészségi alkalmasság vizsgálata és elbírálása, útmutató, 1992.

9. Somogyi A, Korányi L: Diabetes mellitus. In: Fehér J. (ed.): Az életbiztositási orvostan alapvonalai, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1995.